Felhők hátán álmodozni

Hosszú idő óta ez az első nap, hogy ismét virtuális tollat ragadok. A blog mellőzésének több oka is van. Egyrészt már 17 napja dolgozok folyamatosan (napi 12 óra) szabadnap nélkül. Ezzel rekordot döntöttem azt hiszem. Ja és ez a szám tovább fog növekedni, mivel a héten esélyesen megint nem jut pihenő a folyamatos vendégváltás és a farsangi időszak miatt. Nem semmi, hogy errefelé a karnevál mekkora ünnep és vígadalom. Mindenki eszik-iszik, mulat, mi meg megszakadunk. Rengetegen voltak az utóbbi két hétben. Kb. levegőt venni sem volt időnk Rolival. Továbbá a kedves munkatársak is előszeretettel bíznak ránk plusz feladatokat, csakhogy biztosan ne unatkozzunk. Ez megint amolyan jó-tudni-dolog: A magyarokat szívesen felveszik munkaerőnek Ausztriában, mert tudják, hogy minket még egyszer annyit lehet pattogtatni, mert megcsináljuk, ja és úgyis precízek leszünk. Legalábbis itt ez a helyzet. Amikor a többiek kávézgatnak, ücsörögnek, beszélgetnek, mi általában szorgoskodunk. Persze így van ez, ha az ember külföldön szeretne érvényesülni. Duplán kell bizonyítania.

A másik ok, ami miatt nem jelentkeztem már ezer éve virtuálisan, az az, hogy a bekötött wifi kb. egy hétig működött. Február 15-étől a modemet észlelték a laptopok/telefonok, mégsem volt internetkapcsolatunk a külvilággal. Tehát jól összejött minden. Se pihenés, se információ otthonról. Ma viszont végre megszerelték ezt a rakoncátlankodó kapcsolatot. Remélem innentől hosszabb életű lesz. :-) Még 48 napunk van vissza. Baromira várjuk már az indulást. Na meg a Petőfi-rádiót, ahol remélhetőleg nem a jodli-zene a befutó. :-)

Az időjárást nem kellett kérni, küldi a hó-utánpótlást rendesen. Na meg a kikapcsolódni és főként kajálni vágyó emberkéket. A napokban olyan hajtás volt, hogy az szinte már kibírhatatlan. Fürtökben lógtak a síelők kb. még az utolsó gerendáról is és természetesen mindenki levest, meleg szendvicset vagy hamburgert akart enni. (Ezeket csinálom én, de a többiek sem unatkoztak a konyhán). Hihetetlen hogy lehet több és több forgalom még ennél is. Fáradtak vagyunk. A napokat továbbra is számoljuk, de azért fura érzés, hogy még csak holnap lesz az itt töltött idő fele. Ez részben jó, hogy húúú innentől már csak kevesebbet kell itt lenni. Másrészt viszont durva elfogadni, hogy még ugyanennyi visszavan. Persze nézőpont kérdése.

Az szereti igazán a párját, aki kitalálja annak vágyát, még ha a másik nem is mondja. 14-én én voltam szabadnapos, 15-én Roli. Lent a faluban szemeztem az eperrel, de sajnáltam magamra ennyit költeni, ugyanis mivel még jócskán nem idénygyümölcs, szinte aranyárban mérik dekáját. Másnap Roli utó-Valentinnap alkalmából meglepett vele. Pedig nem említettem neki, de ezek szerint szavak nélkül is tudja, hogy mit szeretek. Tiszta cuki volt.

Vihar-nap van! El se hiszitek, mennyire örülünk neki! :) Végre nincs nyüzsgés. Déltől már a szobában vagyunk. Roli alszik én netezek. Csak 17 óra tájban kell felmennünk a vacsi miatt. Szóval hurrá, végre valami jó! Amúgy a hétre 15 C fokot ígérnek. Tiszta tavasz :-)

A hó szakad, a síelők csak nem bírnak más útvonalat választani. Becsúsznak ide, pedig mi aztán nem hívjuk őket. Naponta összejön egy hegynyi kimosandó-kivasalandó ágynemű (folyamatosan egy-éjszakás vendégeink voltak a héten).. S hogy kifejezzük a munka iránti "szeretetünket" mindketten náthásan tüntetünk a konyhából áradó illat és szagkavalkád ellen. :-) Szabadnapról nem tudunk, tehát megint egyre hosszabbnak tűnnek a munkával töltött órák. Amúgy semmi érdekes errefelé. Jól vagyunk, de már  vágyódunk Magyarhonba. Kellene egy kis hazai muníció a hátralévő időszakra. :-) /Például hasznát vennénk egy-két jó könyvnek, na meg némi TúróRudinak, illetve valami ízletes otthoni koszt se ártana/. (Anyu készülj! Pörkölt, főzelék, gyros, pizza, lasagne, krumplistészta és meggyes sportszelettorta, a sorrend mindegy :-) ) Amúgy a holnapival együtt még 70 napunk van vissza. Ja és találtam a héten 20 eurót a kimosott ruhák között, könnyen lehet, hogy pénzmosás áll a dolog hátterében. :-) Nem tudom kié volt, mindenesetre szeretem az ilyen meglepetéseket.

A szabadnapot a faluban kezdtük a kocsi megjáratásával. Lent 8-10 C fok van, szóval nem akadt problémánk az indítással. Utána gyors ebédelést követően útnak indultunk a világ leghosszabb (14 km!!!) kivilágított szánkópályája felé, hogy végigcsúszkáljuk a napot. (Szánkót és lift-bérlelet kaptunk a főnökéktől, tehát teljesen ingyenesen szórakozhattunk). Mondhatom állati egy hely. A pálya kb. fél óra gyaloglásra van tőlünk, tehát jó, hogy így a második szezonra sikerült eljutnunk oda. :-) A csúszás élményét itt 30-50 percen keresztül élvezheti az ember folyamatosan, attól függően, hogy milyen sebességgel száguld lefelé a hegyről. Vicces látni, hogy családok, gyerekcsoportok, fiatalok és öregek egyszerre próbálnak megküzdeni a lankákkal és egymással. Mindenki versenyzik a többiekkel, így az adrenalin duplán biztosított. Továbbá néha síelők és más furcsa szerkezetet irányítók (snow-bike avagy „hóbicikli”) is megjelennek a pályán keresztbe-kasul, színesítve az amúgy sem unalmas felhozatalt.

Az első körünk nekünk is lassabbra, amolyan bemelegítésnek sikeredett. Főleg, hogy nem ismertük még a terepet illetve, Roli végigvideózta a csúszást, emiatt fél kézzel manőverezett. Másodjára viszont mi sem sajnáltuk a hótaposónk talpát fékezésre használni.. :-) Hihetetlen élmény a hegytetőről indulva eljutni a völgybe, ahol lényegében már csak a pálya havas, minden más zöld.

Apropó időjárás. A szánkópálya időszakosan van nyitva, a hó függvényében. Ma is néhány helyütt fekete, föld vagy aszfalt foltok látszottak már ki a hóréteg alól. Ez minimálisan visszavett a tempóból, hiszen volt, hogy lassításra vagy szinte megállásra késztette a csúszókat. Amikor viszont nincsenek ilyen akadályok, a pálya még jobb lehet. Érdemes kipróbálni. Ám orkánkesztyű, vastagtalpú bakancs és sí szemüveg nélkül senki ne induljon el otthonról, mert úgy nem fogja élvezni. (Fékezésnél folyamatosan verik fel a havat a szánkózók, így a szemüveg nélkülözhetetlen, ha az ember látni akar valamit, a másik kettőt meg nem kell magyarázni).

Az óriás csúszkát követően ismét szánkóra pattantunk, ám nem a Rettensteinhez, hanem a szomszédok hüttéjéhez vettük az irányt. A sípályán könnyedén száguldoztunk le, főleg, hogy a bully-k már szépen átsimogatták a havat arrafelé. Meglátogattuk a magyar csajokat. Jó volt ismét magyar szót hallani. Ők is számolnak visszafelé, akárcsak mi. Úgy tűnik így megy ez itt. :-) Valószínűleg holnap jönnek át hozzánk, ha megkapják a szabadnapjukat.

Más izgalmas nem történt ma. Ami viszont biztos, izomláz várható, hiszen nem keveset mocorogtunk délután.

Minden összejött mára. Nevetés, megdöbbenés, izgalom, „aranyosság”. Na de kezdem is az elején. Délelőtt jött egy ovis esetleg kisiskolás csoport. Néhány sí-tanár kísérte a kissrácokat, akárcsak a kacsák a kicsiket. Minden gyereken piros „tanuló mellény” virított, a hátukon pedig messziről is jól látható számozás: 56, 57, 58.. Nehogy véletlenül egy is elvesszen szem elől. :-) Kedves látványt nyújtottak.

Délután nagyot vigyorogtam felmosás közben. A folyosó ugye még nedves volt, amit nem nagyon kell magyarázni, hogy csúszik. Az egyik elit-gimis fiú kicsit erőteljesebb lendülettel akart keresztülvágtatni a terepen, ami természetesen nem sikerült neki. Ahogy a mesékben szokás banánon elcsúszni, úgy vágta magát hanyatt a járólapon. Elég viccesre sikeredett a jelenet, főleg, hogy premier plánban néztem végig az egészet. Ő egy-két percig fájlalta a hátsófelét, én meg csak somolyogtam. Persze utána azért megkérdeztem, hogy rendben van-e, de nem volt egyszerű kipréselni magamból ezt az egy mondatot a nevetés miatt. (Szerencsére minden ok a gyerekkel.)

Este jött a meglepődés ideje. Ezek a srácok sem angyalok. Sőt. Lebuktak. Hétközben a fiúk szobájában találtam hamut. Cigiztek. Ami ugye tilos a házban a bár kivételével és különben is kiskorúak (14-15 évesek, tehát fent sem gyújthatnának rá). De nem is ez a lényeg, mert én nem mondtam a tanároknak, vagy a főnöknek. Igazából nem is foglalkoztam a dologgal. Ők (a nevelők és Herbert) tartottak szoba-kontrollt a gyerekeknél. (Minden csoportnál szoktak ilyet csinálni meglepetésszerűen, de a cél főként az, hogy némi rendet parancsoljanak a káoszba). Na és mit találtak 3 fiúnál? Nem sima dohányt, hanem füves-cigit. Elég nagy botrány kerekedett az egészből, mivel túl fiatalok, magán-gimisek és nem mellesleg németek, tehát áthozták a határon a drogot. A hatályos törvények természetesen egyik országban sem engedélyezik az ilyen eszközöket, tehát a srácok eléggé megüthetik a bokájukat a kis akciójuk miatt. A tanári gárda üvöltözött velük, rendőrséget emlegettek, illetve valami iskolai kongresszust is, ahol döntenek a sorsukról. Gondolom, hogy eltanácsolják-e őket az intézményből, vagy sem. Kellemetlen szituáció, főleg, hogy a szülők nem kevés tandíjat fizetnek a gyerekek után ezeken a helyeken. Nem semmi, hogy ilyenek is történnek itt az Isten háta mögött, ahol még a madarak is síléccel közlekednek. Megjegyzem én sem gondoltam, hogy illegális cuccot látok a padlón. (Persze az is lehet, hogy az „rendes” cigaretta volt. Őszintén szólva, fogalma sincs, hogy van-e különbség a kettő végterméke között.) Amúgy ez volt az utolsó napja az elit-gimiseknek itt a hüttében. Mozgalmas befejezés.

A hó továbbra is szakad. Napok óta nem látni mást, mint a folyamatosan kavargó pelyhek táncát. A házban is változatlan a helyzet. Ma már dolgoztunk. Roli délutánra kapott újoncokat. Három srácot és egy lányt felvezényeltek a tanárok a konyhára „segíteni”. Meglepődtünk, hogy ez most milyen ötletből jöhetett nekik. Mint kiderült a fiatalok füle mögött egy kis vaj lapult, ugyanis büntetésből kellett feladatot vállalniuk fent. Úgy tűnik ezek a nevelők eléggé következetesek a gyerekekkel. Ami talán nem is baj. Egy kis munka nem ártott meg még senkinek. Így Roli megszabadult a tálcák elmosásától. (Naponta akár jóval több, mint 100 db is összejön).

Vasárnap révén a benzinkutak kivételével minden zárva van. Így a faluban csak néhány órát töltöttünk. Ennek a rövid időnek is a nagy része azzal ment el, hogy kiástuk a kocsit a hó alól. Természetesen kézzel/lábbal, mert én december elején azt mondtam Rolinak, hogy minek nekünk összecsukható hólapát. Most már belátom, hogy hasznos dolog lett volna. :-) Főleg, hogy olyan országban vagyunk, ahol „néha napján” előfordul a téli csapadék ezen formája. Ebédre grillcsirkét vittem le a szobánkba. Zsemlével és salátákkal. Finom és laktató volt, utána olyanok lehettünk, mint a „jóllakott napközisek”. Egyikünk az egyik, a másikunk pedig az ellentétes irányba dőlt. Sziesztát tartottunk. De nem ám olyan spanyolosan egy –két óra hosszat. Egész estig tartott a kaja-kóma. Csak úgy 19.00 után ébredtünk fel. A szabadnapunk tehát semmittevősre sikeredett.

Tegnap megjöttek a magániskolás srácok. Valami elit gimnáziumba járhatnak, mert az első pillanattól kezdve érződik a színvonal-emelkedés a hütte falain belül. Ezek a diákok jófejek és tisztelettudók. Tudnak köszönni és nem mellesleg megköszönni dolgokat. Nem volt eddig még rájuk panasz.

Amúgy két napja folyamatosan szakad a hó. Ígérték a telet, hát ideért. Talán túlságosan is. Ennyi fehéret már nem szívesen nézeget az ember. Semmi játékosság és forma nem fedezhető fel az egyre magasodó pehelykupac alatt. Unalmas és rideg lesz tőle a táj. Mondjuk a hegyek önmagukban is egyhangúak a Bakony kiismerhetetlen dombjaihoz és a Balaton hullámaihoz szokott „idegen” számára. Jöhetne már a tavasz, a színek és valami változatosság.

Sajnos a monotonitást nem csak a környezet, hanem a munka is fokozza. Mindennap szinte ugyanaz. A futószalagszerű tempóban zajló események lassan már csukott szemmel is követhetők. Ám akadnak azért kivételek. Például a mai. Ismét felkerült mindenkinek a neve a naptárba jövő hétre, csak a mienké nem. Elszomorodtunk, pontosabban dühösek voltunk, hogy megint mi maradunk ki. Erre délután Éva szólt Rolinak, hogy ha készen van az éppen félbelevő feladattal, akkor végzett mára és továbbítsa nekem, hogy én is, mivel holnapra ismét szabadnapot kaptunk. (Ezt valamikor délután találhatta ki, vagy lehet előbb, de mivel a naptár át volt hajtva így mi nem láthattuk napközben). Ilyen se volt még. Két nap munka majd újra egy egész nap pihenő.