Felhők hátán álmodozni

Kalandos nap, amit sohasem gondoltam volna. Reggelre megint belázasodtam. Szuper, így nem lesz ebből munka. (A torokfájásból és a többi nyavalyából ezek szerint nem sikerült kimásznom, amin persze nem csodálkozom.. már december vége óta hol jobb, hol rosszabb volt). Éva mondta, hogy menjek le orvoshoz, de mivel vasárnap van ezért csak ügyeletes dokit fogok találni azt is csak a következő faluban, ám a pontos címét ő sem tudja. Ez már majdhogynem vicces. Menjek le a hegyről betegen, vezessek vagy üljek buszra, jussak át az Istenhátamögötti következő helyre, ahol még mindig nem tudom kit és hol kell keresnem. Mondtam neki, hogy ez kb. lehetetlen vállalkozás, így mellém csapta Rolit is, hogy oké, jöjjön velem, aztán ha végeztünk (persze gyorsan) akkor majd ő folytatja a munkát.

            Kint szakadt a hó, a szél is egyre erősebben fújt, így tetőtől talpig beöltözve (sí szemüveg, sál, sapka, kesztyű miegymás) Herbert felvitt bennünket ski-dooval a kabinos lifthez. (Már most jelzem, hogy a nyitott lifteket el sem indították, mert viharnapot szimatoltak). Az út nem tartott tovább szerintem 5 percnél, de az ugratások és a vízszintesen telibe kapott porhó miatt kb. mint valami felkavarodott gyomrú hóemberek szálltunk le a szánról. De ez még mind semmi..

            A szél tovább erősödött, a kabinos lifteket sem indították el 9-kor. Mivel nem volt jobb ötletünk, vártunk - Herbert már ott hagyott minket-, közben az épületbe folyamatosan hordta be a havat a kinti vihar. (Teljesen, mint valami rémtörténetben.) 9.30 után jött a lifteseknek a sugallat, hogy indíthatják a rendszert. Oké. Lejutottunk. Ez is valami. Viszont a visszautat már nem tudták biztosra garantálni, mert minden az időjárás függvénye. (Fönt hóvihar, lent meleg és szakadó eső).

            Gondoltam ez így érdekes lesz, ha a kocsiban kell éjszakáznunk. Na de menjünk csak lépésenként. Következő falu. Pipa. Orvosi rendelő? Rendben, megtaláltuk. Bejelentkezés? Oké, túl vagyok rajta.

            Eltelt több mint egy óra mégsem hívtak be, pedig már olyanok végeztek, akik utánam jöttek. Hogy is van ez? Recepció, érdeklődés. Hoppá, valami elcsúszott a rendszerben és ezért nem hívtak. De a következő én leszek. (Már kezdtem betojni, hogy valami nincs rendben az E-cardommal, de tényleg csak adminisztrációs hiba volt, szerencsére).

            Az orvos megvizsgált, kikérdezett. Velem is csináltak vértesztet és a torkomból is vettek mintát, amit utána egyből elemeztek a laborban. A precizitással itt sem volt gond. Antibiotikumot és köhögéscsillapító szirupot kaptam. (Közel 20 euróért). Na meg pár nap pihit.

            Utána egyből Neukirchen felé vettük az irányt. Láttuk már messziről, hogy a liftek még mennek! (Szerencsénk van, feljutunk).

            Persze ez volt a naivitás része. A liftesek szóltak, hogy csak a középállomásig tudunk menni, mert fent tombol a vihar a hegyen. Ez egyre érdekesebb lesz, gondoltuk. Mindegy, legalább odáig el kell jutnunk, aztán majd meglátjuk.

            Középállomás. Kiszállás. Itt is hordja a szél a havat be az épületbe. Egyre hidegebb van. Várunk. Három srác támasztja mellettünk a falat. Ők is felfelé mennének. Semmi javulás. A liftesek szerint így is marad ez még egy darabig. „Jó kilátások”. Főleg, hogy még vastag kesztyűben és hótaposóban is fázok. Beterelnek minket a liftkezelő helységbe melegedni. A műszerek 90-110 km/h erősségű szelet mutatnak folyamatosan. Kaja és üdítő sincs nálunk. Múlnak a 10 percek.

            A mobilon nincs térerő, így a liftesek vezetékeséről tudjuk csak felhívni Éváékat. De legalább tudnak rólunk, hol vagyunk. Másfél-két óra elteltével a szél nem sokat javult, de a liftesek úgy döntenek, felengednek bennünket. Egy közös kabinban a holland srácokkal végre elindulhatunk. A lift nagyon lassan halad, a szél érezhetően erősödik a „buborékunk” körül. Kezd hullámvasútra emlékeztetni a mozgása. Kifelé alig látunk, mert minden ablakra ráfagyott a hó. Elég fura érzés, mit ne mondjak. Nem kívánom senkinek.

            Célállomás! Végre valahára sikerült kikecmeregni a buborékból. El sem hiszem. Felértünk és itt a következő „sokk”. A hegyi állomás épülete ugyanis tele van emberekkel. Még kint is sokan vacognak az épületen túl. Mindannyian fent rekedtek a vihar miatt. Ugye-ugye kell nekik síelni hóban, szélben, tomboló időben.. Persze, most már inkább mennének a kényelmes, meleg otthonaikba. Ezt bizonyítja a tülekedés, nyomakodás, tolongás. Mindenki elsőnek akar beszállni az üres liftbe. Totális káosz. A liftesek ordítoznak velük, rendezik a népet.

            Herbert már vár minket. Ismét ski-doo-ra pattanunk, ezzel bezárult a kör. Visszaértünk. Épen, gyógyszerrel felszerelkezve, kissé átfagyva, de azért azon jót mosolyogva, hogy kb. ilyen lehet az, amikor még a Jeti is menekül a hegyről.

A gyerekekkel mindig jön 5-8 tanár is, aki felügyeli a srácok hetét. Igazából elég lazán vigyáznak rájuk, de ez talán nem is olyan meglepő. A német tinik szinte elvárják a szabadságot, plusz a nevelők is „kikapcsolódni” jönnek. Persze mindig közbejöhet egy két gikszer a tervbe. Akárcsak a mostani csoportnál. Pl. egyesek „balesetet szenvednek” és vissza kell tenni néhány kificamított bokát vagy vállat, esetleg túlzásba viszik a szörpivást.

Komolyan! Az egyik srácot azért kellett estefele kórházba szállítani (kész bonyodalom, mert sötétben a helikopterek már nem tudnak közlekedni, tehát ski-dooval majd kocsival), mert rájött egy erős remegés és nem kapott levegőt. A tanárok kérdezgették tőle, mit evett, ivott, hátha esetleg ilyen jellegű a gond. A gyerek mondta, hogy semmi különöset nem fogyasztott, s különben is megivott egy egész üveg vizet az utóbbi egy órában. Senki nem tudta, mitől lehetnek a tünetek. A kórházban megállapították, hogy cukor-sokkot kapott a fiú, azért volt a remegés, meg a légszomj. Ugyanis mint kiderült, nem vizet (Wasser), hanem szörpöt (Ski-wasser) ivott, méghozzá elég tömény koncentrátumban.. Azt hiszem, ezt nem szeretném kommentálni...

A nap végére az is kiderült, hogy a tanárok között az egyik férfi folyékonyan beszél magyarul! Nem semmi. Igazából 3 éves korától Németországban él a családjával, akik a Ceausescu rezsim miatt menekültek Nyugatra, de ő mégis magyarnak (is) vallja magát. Ez szép dolog. A felesége szintén honfitárs, de ugye ezt mi nem tudtuk. (Kissé meglepett minket, amikor a feltett német kérdésre magyarul válaszolt – előtte hallotta, hogy magyarul beszélgetünk). :-) Kedves ember, aki szívesen cseveg az anyanyelvén. A kollégái azóta is folyamatosan meglepődnek, amikor mondatközben németről átváltunk „nem érthetőre”. :-)

Megjött az első gyerekcsapat a hüttébe, ugyanis elkezdődött a sí szünet az iskolákban. (Egész hónapban kiskorúakkal leszünk körbevéve). Részben hurrá, másrészről pedig ajajjj! Bizonyos szempontból könnyebb velük, mint a privát vendégekkel, máskor viszont a hátunk közepére sem kívánjuk őket. Például az étkeztetés nagyon leegyszerűsödik. Reggelire szinte csak müzlit esznek, napközben pizza, toast, burger a menő, (s mivel az egész hegyen főként tinik vannak, csak ezek fogynak) este se kapnak 3 fogásos vacsorát, gyorsabban lehet haladni velük. Viszont 20 óra után előszeretettel nyomják percekig az apartmanok csengőjét, mely az egész házban visszhangzik. Továbbá ordítoznak, futkosnak és próbálják feszegetni a határaikat. (részletesebb leírást lásd a tavalyi posztokban) :-)

6-án Roli nem tudott lábra állni, szóltam a főnöknek, hogy legyen már végre valami. Leküldték orvoshoz a faluba. A rendelő, labor és a gyógyszertár egy helyen van, praktikusan kivitelezve. Mondani sem kell, hogy az intézmény jól felszerelt, így nem amolyan hazai háziorvosi vizsgálódást kell elképzelni, aminek C-vitamin a vége. A doki jófej volt, kikérdezte Rolit, mi baja, hogy s mint. Megvizsgálta, majd utána vett tőle vért, amit a laborban!!! egyből kielemeztek. Így megállapították, hogy vírusfertőzése van, és hogy milyen gyógyszert kaphat rá. Ez elég profi módszernek tűnik és mellette az orvosnak sem esett nehezére, hogy barátságos legyen. Emberszeretetből ötös. Otthon nem láttam még túl sok hasonló rendelést, ahol a beteggel „humánusan” bántak volna. Másvilág.

            Amúgy antibiotikumot és toroköblögetőt kapott (csekély 11 euróért). Plusz 3 nap ágynyugalmat. Kiírták táppénzre. Így a 6-a, 7-e, 8-a alvással, meleg teázással, növekvő zsepi hegyekkel és gyógyulással telt.

            Hetedikére szabadnapot kaptam én is. Dél környékén lementem friss levegőért a faluba. Már rám fért. Plusz pár kg gyümölcsért, csakhogy a C-vitamin is meglegyen. :-)

Roli már dolgozik, hozzáteszem lázasan. Itt kint az ember vagy egészséges, vagy „így járt”. Nem törődnek annyira az ilyesmivel. (Egésznap a hűtőházba/fagyasztóházba kellett mászkálnia ki-be, csak mert rábízták a felhozott szállítmány és alapanyagok kipakolászását).

Nem egyszerű ez így. Mindenesetre hét körül ébresztett - „riasztott” (ugye nekem délutáni pihenőm volt az esti műszak miatt), hogy alig áll a lábán, mit tud bevenni. Rubofen, Neo Citran, Strepsils.. Ezeket sorban.. Felkészültünk, van nálunk egy fél gyógyszertár. Ám hiába.. Ha az ember komolyan beteg, semmit sem érnek ezek a gyógyszerek. Orvoshoz/ antibiotikumhoz pedig nehéz hozzájutni az Istenhátamögött.

Kábán és aggódva indultam tehát fel az éjszakai műszakba. Rossz volt, hogy nem tudtam segíteni és mellette sem maradhattam. Pluszba rátett az is a lelkemre, hogy ismét „piás-társaság” jött össze. Hajnali ¾ 4ig!!!! nem tudtam szabadulni tőlük. A fene egye meg az ilyenek gigáját. Nem elég, hogy egész nap szórakoznak, síelnek, még éjszaka sem bírnak magukkal. Röviden összefoglalva szar 24 órát zártam/zártunk. Egyetlen pozitívuma abban állt, hogy többen ismét megdicsértek, jól megy a pincérkedés, ügyes vagyok. Jövőre „főpincérként” várnak vissza. Kösz a bizalmat.

Szinte még el sem kezdődött az újév, máris befutott az első viharnap. Jó munkásember lévén mi szeretettel várjuk mindig az ilyen alkalmakat. :-) Ugyanis ilyenkor bevontatják a lifteket és megáll az élet a hegyen. Pontosabban, aki lent van, az ott is marad. A szél tombol, 100 km/h körül lehet a hegytetőn. A házvendégeknek kell csak kaját szolgáltatni, így hamar végzünk Anikóval és Gáborral. Délutánra leengednek minket, jut idő pihenni.

Roli lebetegedett. A láz és a torokfájás nem hiányzott, viszont könnyebbség, hogy viharnap van, így nyugodtan ágyban maradhat aggodalmaskodás nélkül, hiszen úgysincs plusz elvégzendő munka a házban.

         Szakad a hó!!!! 30 centi, na még 20 centi.. és még mindig esik. 28-án felkelni is alig bírtam, benyaltam valami helyi vírust. Mindenki köhög, krákog (persze továbbra sem tanulták meg a szájuk elé rakni a kezüket). Lázas vagyok, fáj a torkom. Még a cérnametélt vastagságú tészta is nehezen csúszik le. Megkaptam a mai napot, kb. végig is aludtam.

      29-én már dolgozom. Nehezen indul a reggel, de dél körül már nincs időm rosszulléten gondolkodni. Rengetegen vannak. A nyakamba vastag sál. Nem sokat beszélek. Szurkolok, hogy legyek már túl a napon. Holnap már csak jobb lesz.

      30-án szintén sokan vannak, lefutom napközben a lábaimat. Roli szervezete is rosszalkodik, lehet őt is elérte az influenza.

    31.-én reggelre derékig érő hó esett. Nem túlzok. Rolit kihívták segíteni, havat lapátolni. Lassan és nehezen jutottak előrébb a terasz letakarításakor. Szegényt le is verte a víz. Napközben ismét rengetegen voltak, elfáradtunk rendesen. Este büfé vacsorát készítettünk (az otthoni svédasztalos étkezésnek megfelelő), utána örültünk, hogy végre lejutunk a szobába. Roli aludt én olvastam, de az éjfélt (mint szokás szerint), már fent töltöttük a teraszon. A hegyi tűzijáték idén sem maradhatott ki. :-) BÚÉK, 2015!

Ismét elnyertem az esti műszakot és vele együtt a jackpot-ot is, ahogy Éva fogalmazott. Díszes társaság jött össze. Egyik többet iszik, mint a másik. S hogy mindez ne legyen elég, a házvendégek mellé társultak a szomszéd hütték dolgozói is. Mindenki a mai napot szemelte ki, hogy totálisan részegre tegye magát némi legális „drog” segítségével. A pörgés mellé vigyorgás is jutott. Az egyik nő!!!! úgy fordult le a kakasülőről (bárszék), hogy utána a többiek még fél percig keresték hova tűnt. Természetesen a földön kúszott-mászott én meg magamban somolyogtam. Elég viccesen borult meg.. Amúgy aki ismer, tudja, hogy tök elítélem a részegséget, a női részegséget meg végképp, mert szánalmas, de hát a káröröm a legszebb öröm, szokták mondani..  :-)

Bőven akadt dolgunk 24-én. Sokan voltak napközben. Estére Éva (a főnökasszony) tócsis csirkemellet készített zöldségekkel, gombás-szósszal. Nyami. Nekünk ez a nap a vacsorától eltekintve hagyományos munkanap volt amúgy, hiszen a családdal töltött karácsonyozás, ajándékozás, evés-ivás már december 13/14-én megtörtént. Ittkint kérdezték is, hogy ajándékozunk-e egymásnak valamit, de mondtuk, hogy már megtettük 10 nappal korábban. Ha már egyszer nem vagyunk otthon karácsonykor, előbb kaptunk kompenzálást. :-)

            Itt amúgy (az ünnep környékén is) előkerül a vallás. Nekünk ez annyira nem fontos, hiszen világi nevelést kaptunk a szülőktől, az osztrákok viszont nagyon szeretnek a hagyományokhoz nyúlni. Szenteste a gyerekeket ünneplőbe öltöztetik, a lányoknál pl. a hajukat is befonják. Utána egy „játék” következik. A gyerekek nem láthatják a karácsonyfát és az ajándékokat addig, amíg a házat meg nem szentelték. Jobb szót nem találok erre a szokása. Lényege abban áll, hogy egy felnőtt a házban lévő összes gyerekkel együtt elindul a pincéből és minden helyiséget megáldanak. Egy fémedényből fenyőág segítségével vizet fröcskölnek az adott szoba/hely ajtajára vagy küszöbére. Pozitív gondolatokat mondanak és szerencsét kívánnak mindenhol, hogy a következő évben is áldott, békés legyen az adott hely. Így megy ez az egész házon keresztül, mígnem felérnek az étteremben felállított fáig, ahol az ajándékok már a fenyő alatt sorakoznak.. Innentől minden ugyanolyan, mint otthon.. papírhegyek, dobozbontogatás.

Juhuu, közös szabadnapot kaptunk Rolival. Lementünk a faluba, kocsikontrollra, hogy minden oké-e vele. Szerencsére indult, viszont a bal első lámpánk kiégett. Roli cserélhette. Ez nem is olyan nagy kunszt, viszont az égő még kivétel előtt beletört a lámpaburába. Szuper.. Betolakodó, amit így még kiszedni se tudtunk. Ez otthonra marad.. Átruccantunk Mittersillbe, utána viszont meglepődtünk.

A hegyre még feljutottunk, ott viszont lezártak mindent. Kordonok és a liftesek biztosították, hogy senki nem jusson messzebb. Baleset történt, így jött a helikopter. Kellettek is az előkészületek, ugyanis a gép ott szállt le a terep közepén. Kb. 30 méterre tőlünk. Kaptuk a havat rendesen az arcunkba. A hegyen pedig megállt félórára az élet. Senki semerre, több száz síelő torlódott fel. A sérültet meg is hozták teljesen becsomagolva, ski-dooval, gépbe be, majd kerozinfröccs, ismét hóvihar és a helikopter már ott sem volt. A liftesek összeszedték a kordonokat és mintha mi sem történt volna, mindenki síelt tovább. Hihetetlen koordinációra és figyelemre van szükség ilyenkor. Ezért tisztelet az itt dolgozó hegyi mentőknek és az Aréna dolgozóinak. Mindent megtesznek ugyanis azért, hogy a legprecízebben menjenek a dolgok.