Hó, kockásing, síelők és stramli zene. Újra. Valahogy nehéz szívvel hagytuk magunk mögött a mézeskalács- és fenyőillatú otthont, de hát a munka hívószavának nem szerencsés ellenállni. Főleg, ha az ember fia/lánya lakásberendezésre és felújításra gyűjt. J December 20.-a van és mi ismét Ausztriában vagyunk. Ideértünk. Szerencsésen, egyben, lábtörésmentesen. Pontosan úgy, mint egy éve, amikor először pillanthattuk meg a hófödte hegyeket a nélkülözhetetlen felhőpamacsaikkal. A csúcsok azóta sem változtak, csak mi „lettünk tapasztaltabb egy fokkal”. Például arra vonatkozóan, hogy elég lehet néhány ruhadarab is 4 hónapra. Tavaly ugyanis a kihozott holmik jó részét nem volt lehetőségünk használni.
Idén úgy gondoltuk, mi már rutinosan tudunk szanálni. Persze Murphy törvényéhez híven a bőröndök és sporttáskák egyre teltek, csak azért is, hogy közel annyi pakkunk legyen, mint tavaly. A dolog szépséghibája - mert van neki az is-, hogy még két magyar lány utazott velünk a kocsiban, így még őket és a csomagjaikat is be kellett logisztikáznunk, az amúgy tágulni már nem akaró beltérbe. Vicces volt, hogy a lehetetlent választottuk ellenfélnek. Kb. fél órás legózás után mégis sikerült mindent és mindenkit bepréselni a helyére. Hurrá. Apró örömök az életben.
Az utazás amúgy a reggeli káosztól eltekintve zökkenőmentesen zajlott. Nem úgy tavaly… Mikor is nagy izgalmunkban otthon felejtettük a bank címét, így megpróbáltuk megnézni laptopon a neten, ami természetesen nem volt feltöltve így egy perc után kikapcsolt, pont mielőtt betöltötte volna az infót. Ekkor rohanás haza. A szüleim persze riadtan kérdezgették miért jöttünk vissza. Semmi extra, csak aki béna kétszer fut. Anno útközben a GPS is benyomta az unalmast, lefagyott. Azt sem tudtuk hol vagyunk. Idén csak megtéveszteni próbált minket. Kíváncsi volt, figyelünk-e, de mivel résen voltunk, nem tudott elküldeni minket kerülőbe, csak az Isten háta mögé. Igen, úgy érzem, ott vagyunk. Persze a hely jó, felújított, népszerű, (a szobánk is a régi, az ami tavaly is volt) de már most hiányzik a magyar szó, a folyamatos internetkapcsolat és a hazai koszt, ha belegondolok, hogy április végéig nem lesz részem bennük. Pedig még csak most indult a kihívás. 128 nap.
