Felhők hátán álmodozni

Ismét Zell-ben jártunk. Csakhogy ismételjem magamat bútoráruházban. Ám most a Möbelix-et szemeltük ki. Abszolút pénztárcabarát árakkal és hihetetlen kínálattal találkoztunk. Ennek örömére meg is leptük magunkat két menő lámpával a lakásba. Az otthonihoz képest kb. harmad áron jutottunk hozzájuk, szóval jó vétel volt. Megérte. Délután sem unatkoztunk. Meglátogattuk a szomszéd hüttében dolgozó magyar csajokat. Igazi kihívásnak tűnt a két hely közötti óriásinak tűnő „domb” megmászása, főleg, hogy tavaly már teljesítettük egyszer a távot, és akkor sem volt pite. Jó 40-50 percet sétáltunk mire végre sikerült odaérnünk. Teljesen kimelegedtünk, pontosabban kb. ömlött rólunk a víz a pufi síruha alatt. Szerencsére velük is minden rendben, beszélgettünk egy kicsit. (Bár a hely sokkal rosszabb körülményeket tartogat számukra, mint a Rettenstein. Mondhatni ég és föld a kettő. Ők nem ehetnek ebédet, mert azt is korlátozza a főnök, az épület nincs felújítva, míg itt minden a praktikusságot és a modernséget jelképezi. Ugye korábban már írtam, hogy nálunk az ételfogyasztás is teljesen szabad/korlátlan a nap bármely percében. A fizetésekről nem is beszélve.. Jóval kevesebbet kapnak ők, mint mi. Furcsa dolog tudni, hogy mennyire más minden egy házzal arrébb.) Sötétedéskor egyből indulnunk kellett, hiszen nem akartunk összefutni (pontosabban csúszni) a bullykkal. Naná, hogy szánkóval jöttünk visszafelé. A menetidő így radikálisan 10-15 percre csökkent. :-) Nem semmi módon lehet gyorsulni a vastalpúval. Idén pedig még nem is száguldoztunk. Tavaly Roli ugyanezen a szakaszon konkrétan elkoptatta a hótaposójának a fél talpát. És csak mikor visszaértünk akkor vette észre, hogy olvadt gumidarabok lógnak a csizmájáról, ami azért hihetetlen. Havon ennyire felforrósodna a cipő fékezéskor? Főleg, hogy nem is egyszerű kínai lábbeliről van szó..