Gyenge napot zártunk, vasárnap és a jó idő ellenére is. Szerencsére nem voltak ma túl sokan ebédelni nálunk. Így maradt időnk tojásos-nokedlit gyártani (végre valami hazai!). Mondjuk a héten szinte mindig kotyvasztottunk Rolival a konyhában. Néztek is nagyokat az osztrákok a rántott sajton, meg a tejszínes gombán. Azt sem tudták mi fán terem az ilyesmi. Ebből is látszik, hogy nem tudják mi a jó. :-) Ők májgombóc levesen (ökölnyi méretű barna gombóc, aminek „a gyomorforgató szagát kb. 50 méterről” érzi az ember), gőzgombócon (puha fél zsemle alakú tészta, vaníliaszósszal és mákkal leöntve, benne szilvalekvár – az első pár darab még finom, persze mák nélkül, de utána már rá sem bírok nézni) rántott húson, töménytelen mennyiségű császármorzsán illetve hasábburgonyán élnek. Természetesen vannak más ételek is, - például a tiroli Gröstl, ami hasonló a magyar rakott krumplihoz, annyi, hogy nem főtt tojást tesznek bele, hanem tükörként sütik a tetejére (nagyon finom és laktató), - de aki Ausztriába látogat, az az említett étkekkel biztos találkozik.
A délután folyamán kétszer szállt le a hütte mellett a mentőhelikopter. Ritka dolog ez. Tavaly az egész szezonban kb. 4-5-ször volt szükség légi segítségre. Ma viszont mindkét baleset súlyosabb lehetett, egy átlag kéz/lábtörésnél. „Kisebb problémáknál” ugyanis nem hívják a sí aréna dolgozói a pilótákat. Akkor ski-dooval /motoros szán/ (az utánfutóba befér a hordágy) és mentőkabinnal (jól megkülönböztethető kabin zöld kereszttel, amit bekapcsolnak a liftek rendszerébe) viszik le a sérülteket a hegyről. Gyorsaság és precizitás jellemzi ezeket a folyamatokat. Jó tudni, hogy a hegyen dolgozók megpróbálnak mindig figyelni az emberekre, akkor is, ha ők nem tudnak magukra vigyázni. A gondviselés és a szigorú szabályok ellenére évente sajnos még így is 1-2 halálos baleset történik.
